Letölthető programfüzet:

programfuzet

KARÁCSONY, ZENE, CSALÁD



Az idén Szentendre Város Közművelődési Díjával tüntették ki Lázár Enikő zenepedagógust, akivel a karácsonyról, a zene hatalmáról beszélgettünk.
Mit üzen számodra a karácsony?
A karácsonyról nekem az jut eszembe, hogy mi van középen. Az ember állandóan, egész életében a helyét keresi, próbálja megtalálni azt a középpontot, ami irányt ad neki, utat mutat számára. A karácsony egyértelműen kijelöli ezt a középpontot. Isten úgy szerette a világot, hogy az Ige testté lett, és nekünk adta egyszülött Fiát, Jézus Krisztust. Ez hogyan jelenik meg a hétköznapokban és az ünnepben? Apró dolgokban. A férjemmel négygyermekes családban élünk, és visszatekintve, nagyon szép emlékeim vannak a karácsonyestékről. Mindig nagy családi körben ünnepeltünk, ezért a karácsony nekem a család, a készülődés, az illatok, és a zene.
Miért a zene?
A zene az életemben nagyon fontos helyet foglal el. Kiragad a hétköznapiságból, vele új érzéseket élhetek meg. A hozzám közel álló népdalok is egyfajta időtlenséget hoznak az életembe. Amikor több száz éves énekeket, népdalokat éneklek, olyan, mintha feloldódnék az időben, hiszen elődeim is ezeket énekelték, hasonló érzéseket éltek meg ők is. Ez mindig csodával tölt el. Szerettem volna, ha ezzel átitatódik a családom is. Mindegyik gyermekem zeneiskolába járt, és karácsony estéjére mindig valamilyen kis zeneművel készültek. Ilyenkor ők voltak a legizgatottabbak, és nagy igyekezettel adták elő a darabjaikat. A produkció csiszolatlan volt még kicsit, a hangok sem voltak mindig a helyükön, de nem ez számított. Ahogy együtt zenéltek, zongoráztak, furulyáztak, énekeltek, mindig önmagukat adták. Ehhez nagy bátorság, odaadás, bizalom és szeretet kellett. Mindegyikük a maga kis esetlenségével, tökéletlenségével adott ajándékot, ami azért is szép, mert mi, emberek nem merünk tökéletlennek mutatkozni. Mindig meg akarunk felelni, mindig a szebbik arcunkat igyekszünk mutatni. Őszintének lenni, szívből énekelni, muzsikálni, ez a legfontosabb. A tanítványaimnak is ezt szoktam mondani.
Olyan egyedi alkalmat jelent nekünk minden egyes karácsony, amelyben a legfontosabb, hogy együtt tudunk örülni. Azt gondolnánk, hogy elszállnak ezek a pillanatok, és mégis, ezek a legmaradandóbb ajándékok. Ezek adtak erőt sokszor ahhoz, hogy a hajnalban bedagasztott sütemény elkészüljön, és az ünnep reggelére az asztalon illatozzon. Most, hogy a gyermekeink már felnőttek, hiányoznak ezek a meghitt alkalmak, de jó érzéssel tölt el, hogy mindegyik a maga útját járja. Nagyon jó látni, hogy megtalálják helyüket a világban, és az emberek szeretik őket. Jó lenne, ha a karácsonynak mindig olyan üzenete lenne, hogy ne felejtsük el, mi a középpont, merjük levenni az álarcot, felvállalva a magunk tökéletlenségét, bízva abban, hogy a mi Urunk kipótolja a hiányainkat, és megsegít azon az úton, amelyen járunk. A karácsony számomra az év háromszázhatvanöt napjára ezt az üzenetet sugározza.